A történet

Vicon történelem

Jövőbe látó vállalkozók, műszaki fejlesztők és képzett munkások közös munkájuk eredményeként nagy értéket alkottak a Vicon 100 éves története alatt. A Vicon egy kis vállalkozásból mára egy nemzetközi mezőgazdasági gépgyártóvá nőtte ki magát és világszerte eddig több, mint 2 millió eladott munkagéppel büszkélkedhet.

Visser Construction Nieuw-Vennep
A II. Világháború alatt az egyik munkás megalkotta a Vicon elnevezést, lerövidítve az eddigi Visser Construction Nieuw-Vennep-et. Jutalmul 1 Holland forintot kapott.

Vicon

1910
1910-ben egy fiatal mezőgazdasági munkás, Hermanus Vissers vállalkozóként kezdett el dolgozni a Haarlemmermeer területen, amely Hollandiában vezető szerepet tölt be a mezőgazdasági gépesítésben.  Azért, hogy kiterjessze üzleti hálózatát, Vissers vett egy műtrágyaszórót, egy fűkaszát és egy kévekötő gépet. Elkezdett a kereskedelemmel is foglakozni, árult műtrágyát, vetőburgonyát, vetőmagokat és hagymát is.

Vicon

1947
Az első háború utáni vásárban, Utrecht-ben, A Vicon bemutatta a továbbfejlesztett  Belga kivitelű hagyományos burgonya ültetőgépet. A gép hatalmas sikernek örvendett. Ez a siker bíztatta a Vicont arra, hogy a gépgyártással foglakozzon.

Vicon

1949
1949-ben a Vicon megvásárolta egy zseniális Holland találmány, a csillagkerekes rendsodró gyártási és értékesítési jogait. Importőrök sereglettek Nieuw-Vennep-be, hogy megszerezhessék a kizárólagos forgalmazás jogát a saját piacukon.

Vicon

1955
A Vicon új telephelyre költözött  Nieuw-Vennepen belül. A teljes gyár a mai Kverneland Group Nieuw-Vennep BV területén épült.

Vicon

1958
1958-ban a veronai vásáron mutatták be a lengőcsöves műtrágyaszóró rendszert, amit egy olasz műtrágyakereskedő, Luigi Steffening fejlesztett ki. Aláírtak egy nemzetközi szerződést a gyártással és a forgalmazással kapcsolatban, de kellett egy év, mire az elképzelt  tervek valóssá váltak. Mára több, mint 1 millió lengőcsöves műtrágyaszórót adtak el.

Vicon

1961
Egy holland szántóföldi munkásnak csodálatos ötlete támadt, mikor kitalálta a cukorrépa betakarító géphez az egyedülálló forgó kiemelő rendszert. A Vicon sikeresen hasznosította ezt az ötletet a betakarítógépeken, amelyek így már kiválóan tudtak dolgozni a legnedvesebb (agyagos) talajon is, ahol a versenytársak már elakadnak.

Vicon

1963
A Vicon jövőbeni fejlesztése az ásó gép volt, amit Professzor Horowitz fejlesztett ki, aki egyben a világhírű Philishave borotva feltalálója is. A gép nagy népszerűségnek örvendett a kiválló teljesítményének köszönhetően, de csak néhány vevőt vonzott. A gond az volt, hogy a gazdák ragaszkodtak az eddigi ekéikhez.

1970-ben a talajművelési forradalom idején a gyártás befejeződött.

Vicon

1966
Az első Vicon tárcsás fűkaszának 2 nagy tárcsája volt, és ezekhez 2-2 nagy kés csatlakozott. A továbbító henger, amely a kések fölött van elhelyezve arra szolgál, hogy a füvet a rendbe juttassa. A vágási teljesítménye kitűnő volt, de az erőigénye magas, ezért alternatív megoldásokat kellett találni.

Vicon

1976
Háromszög alakú tárcsák kerültek a Vicon tárcsás fűkaszáira. Ez a Vicon védjegyévé vált, és a jó vágási technika hírnevét teremtette meg, amely a Vicon kaszákkal egyet jelent.

Vicon

1977
A Vicon a mezőgazdasági gépgyártók közül elsőként alkalmazta a porfestő  rendszert, amely korrózióálló, fényes és kemény, mint az acél.

Vicon

1978
A Vicon megvásárolt egy kis gépgyártót Észak-Hollandiában, aki silótechnikára specializálódott és kiterjesztette termékkörét egy “lapátos” silóvágóval (2 méteres siló magasságig). A gép gyorsan követte a “fűrészes” silóvágó bemutatását olyan silóknál, amelyek magasabbak 2 méternél.

1981
1981-ben a Thyssen Bornemissza (egy nagy nemzetközi ipari csoport) felvásárolta az összes Vicon részvényt. Ők a mezőgazdasági ágazatot a legjobban növekvő iparágnak vélték, ahol további fejlesztéseket és termékpaletta bővítéseket hajtottak végre. Később egy francia bálázó gyártó, a Rivierre Casalis is felvásárlásra került általuk.

Vicon

A 80-as évek elejére a Vicon már úttörő szerepet játszott a mikroelektronika műtrágyaszórókba (műtrágyaszóró kezelőegység) és kockabálázókba történő integrációjában 1985.-be visszatérve a Vicon már használta az ISOBUS szabványt, az egyetemes ellenőrzési rendszert, amelyet a legtöbb európai gépgyártó is alkalmaz.

Vicon

1983
1983-ban a Vicon áttörést tett, mikor bevezette a mikro elektronikát a mezőgazdasági gépekbe. Az egyik kulcs fejlesztés a HP 1600 “nagy tömörségű” nagy bálázó, amely elektro-hidraulikus működésű volt, és amely elsőként volt alkalmas kiválló minőségű szenázsbála készítésére.

Vicon

1984
Új vállalatok szereztek részt Európában és Észak-Amerikában is, mint például az Alleys permetezők Belgiumban. Ez a felvásárlás jelentette a Vicon bevonását a  permetezőgyártásba.

Vicon

1989
1989-ben bemutatták az világ első szeletelő egységgel felszerelt bálázóját, amely egy új szabványt állított fel a szenázs bálázás minőségében. 

Vicon

1990
1990-ben a Vicon, a PZ és a Deutz-Fahr egy új céggé olvadt Greenland néven, a tulajdonos Thyssen Bornemisza volt.

1998
1998-ban a norvég Kverneland Csoport felvásárolta a Greenlandot és a Vicont. A két gépgyártó termékskálája jól kiegészítette egymást. A Vicon termékek világpiacra történő értékesítése jelentősen erősödött, különösen Kelet-Európában, a FÁK-országaiban és Kínában.

Vicon

2004
Az innovatív alumínium szórókeretet 2004-ben mutatták be, ami nagyon jól szemlélteti, hogy a Vicon folyamatosan új megoldásokat keres és új anyagokat vezet be a gyártási folymatba.

Vicon

2010
A Vicon a 100. születésnapját ünnepli a farm mechanizáció útján, a a Kverneland Group két nagyhírű márkája egyikeként, melyek a Vicon és a Kverneland. Mára a Vicon termékeket több, mint 80 országban árulják saját képviseleteken és forgalmazókon keresztül.